Irodalom és természetjárás


Irodalom

"Berda József egyike a magyar irodalom öt legjelentősebb költőjének." Vas István

Kulturális örökség

Az oldal célja: Berda József költészetének népszerűsítése, szellemi örökségének megőrzése és ápolása. 

Közösség

Berda József költészetét, irodalmat és természetjárást szerető emberek közössége. 

Természetjárás

Irodalmi sétákat és megemlékezéseket tartunk a költő által gyakorta látogatott és szeretett helyeken. Programjainkon szeretettel várunk, minden irodalmat és természetet kedvelő embert.

Küldetésünk

A Berda József Kör tagjai egyetértenek abban, hogy a költő irodalmi szellemi örökségét megemlékezések rendezésével ápolják, műveit népszerűsítik, életének, munkásságának dokumentumait felkutatják. A célok megvalósításában tevékenyen részt kívánnak venni, együttműködést szorgalmaznak más irodalmi és természetjáró körrel.

Versvendégség

Berda József költészetének széles körben való terjesztése. „Az igazság nem tér el az emberi természettől. Ha az, amit igazságnak neveznek, eltér az emberi természettől, nem kell igazságnak nevezni.” Berda József ezt a Konfucius idézetet választotta egy kötete mottójának, de talán élete mottójának is nevezhetjük a világ legnagyobb filozófusának tulajdonított gondolatot. 



Idézet egy közösségi oldal posztjából

"Berda József emlékhétvége a Fekete-hegyen. Köszönet Deák Mária szociális munkásnak, volt kolléganőmnek a szervezésért, és a teljesség igénye nélkül: örülök, hogy találkozhattam Papp János színművésszel, Földiák András egykori Berda-asztaltárssal, Ferencz Norbert (Pumukli) szociális munkással és feleségével, a gitáros Lukács Antal túra- szakosztályi taggal, az örök Fekete-hegy "lelke" Kardos Jenő Úrral. Németh Janó szegedi versmondóval (Kaleidoszkóp Versmondó Verseny 2021. fődíjasa) Dr. Tölgyessy Zsuzsanna egykori főiskolai gyermekirodalom tanárnőmmel. A Fekete-hegyen megszűnik a külvilág, a megosztottság, a hétköznapok küzdelmei és csak a Barátság, az egyszerű emberi létezés lesz úrrá. Berda is ezt tanította, ha tanított egyáltalán." S.Gábor 

Berda József

Feketehegy

Felejthetetlen Feketehegyünk a Pilis
szívében-közepében, mikor mehetek
fel hozzád megint? Tündéri tájad,...
lenyűgöző panorámád Esztergom s Szentlélek
felém a fölötte-körülötte káprázatos
hegygerincekkel a Ráró s a Vaskapu;
mily' álomtúli vidék ez,
végeláthatatlan erdőkoszorúval!
Barangolók szerencséje, egészség, ne hagyj el;
engedd, hogy végigcsavarogjam halálom előtt még
egyetlenegyszer e költőknek is nagyobb
szárnyakat teremtő hegyi mennyországot.




Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.